Ezeknek az a tulajdonságuk, hogy mindig a „hurrá” időszakok után jönnek és sohasem maradnak el. Úgy is hívjuk őket mi a szakmában, hogy fejlődési traumák s bár valóban nem szeretjük őket, mindig hasznosak és önismeretünk bővítését szolgálják.

Néha annyira mélyek tudnak lenni, például gyász, válás, munkahely elvesztése esetén, hogy szinte megrendül a világba, az élet értelmébe vetett hitünk. Megkérdőjeleződik a saját elfoglalt helyünk a világban. A súlyos stressz eseményekre tipikus negatív válaszreakciókat adunk, melyek teljesen természetesek: ilyen a félelem, szorongás, szenvedés, düh, fenyegetettség érzése, melyeket testi, fizikai tünetek is követhetnek. Ezeket fontos megélni, kiadni magunkból, lereagálni azaz ventilálni kell! Ez egyfajta gyászfolyamat, mely a krízis által bekövetkezett veszteség fokozatos elfogadásának érdekében zajlik.

Az érzések, reakciók elfojtása, az „Én kemény vagyok, mindent kibírok” mentalitás csak hátráltatja a megnyugvást, a beletörődést, a feldolgozás folyamatát. 
A keleti vallások gyakorlói szerint tanuljuk meg szeretni a viharokat az életünkben, mert eső nélkül semelyik növény sem növekszik.
Mégis hogyan tehetjük ezt meg, amikor annyira tiltakozunk ellene? Mégis milyen előny származhat abból, ha valami trauma ér minket? Mégis hogyan lehetünk többek, jobbak egy nehézség leküzdése során?

Mert, hogy bármennyire fáj, bármennyire rossz és bármennyire hihetetlen de egyszer csak túl vagyunk rajta.

Fontos, hogy ne maradjunk egyedül az átélt trauma után. Az elkeseredettség konzerválása vagy a depresszív hangulat nem vezet sehová, sőt súlyosbítja és hosszabbá teszi a „nem szeretem” időszakot. A magány, az egyedüllét általában akadályozza a hatékony megküzdést, és könnyen önrontó viselkedési formákhoz vezethet (alkohol, drog, stb.). 
E helyett az embernek mozgósítania kell saját megküzdési stratégiáit, módszereit, hogy a felmerülő nehézségeket, akadályokat ne csupán elkeseredett pesszimizmussal kezelje.
Szemléletváltás szükséges, az átélt negatív események pozitív átfordítása gondolati síkon már fél siker. „ Tudom, hogy a nem szeretem időszak után hamarosan jön a hurrá időszak! "

Vannak akik úgy nyilatkoznak, hogy az elszenvedett veszteség után még jobban, fokozottabban megbecsülik az életet, szerencsésnek érzik magukat, hogy túlélték.

Vannak akik a munka helyett előrébb helyezik a rokoni, baráti viszonyokat, új prioritások szerint próbálnak élni (mérlegelnek, mi fontos, mi nem).

Vannak akik arról számolnak be, hogy „tisztábban látnak”, hamarabb észreveszik az apró örömteli eseményeket, pillanatokat a mindennapokban, mint azelőtt.

Vannak, akik azt mondják, hogy - megélve saját határaikat, erejük végességét, sérülékenységüket - a továbbiakban kevésbé lesznek kockázatvállalók.

Vannak akik a valláshoz, spiritualizmushoz folyamodnak, vagy megváltozhat világképük, perspektíváik, jövőbeli terveik.

Sokan – azáltal, hogy elfogadják a veszteség, szenvedés létét - bölcsebbek lesznek, gazdagodnak általa.

Egy biztos, hogy a trauma átélése mindenképpen önismeret fejlesztő hatású, hiszen az egyensúly megtartása érdekében az ember mindig új lehetőségeket, képességeket fejleszt ki és fedez fel önmagában. Amennyiben ez a gyászfolyamat vagy a diszfunkció értése hosszan tartó szenvedést okoz, a feldolgozáshoz mi a Pszichoműhelyben, azonnali segítséget tudunk nyújtani nektek.

Azonban azt is tudjuk, hogy a terhek megosztása a traumák leírása már fél siker, ezért ha van köztetek olyan, aki szívesen megosztaná velünk a SunFlower olvasóival azt, hogy ő hogyan élt túl egy "nem szeretem" időszakot ossza meg velünk!

Kecskeméti Mónika