„Tényfeltáró kiállítás a pszichiátriáról Miskolcon” – látom már ezredjére felbukkanni az esemény hirdetését Facebookon. Az ismerőseim közül sokan lelkesen jelölik vissza a részvételt, és szinte biztos vagyok benne, hogy nem tudják, mire vállalkoznak. Nem vagyok jó megmondóember, de erről muszáj írnom kicsit.
Stigma a social média útjain
A rendezvény szervezője után nem kell sokáig kutatni, a szcientológiai háttér egyértelműen kiderül, csupán két kattintás után. Mielőtt lelkesen ellátogattok, és támogatjátok a lelki betegségek és a pszichiátriai ellátás stigmatizálását, kérlek, hogy álljatok meg egy percre, és tájékozódjatok, hogy minek a terjesztését is propagáljátok. Azzal, hogy megnyomjátok az „érdekel”-gombot, már állást foglaltok, és további ismerőseitek körében szórjátok az igét.
Szcientológia a pszichiátriával szemben
Ezt a posztot nem a szcientológusok ellen írom, ezt mindenképpen hangsúlyozni szeretném. De a szcientológia egyik legnagyobb ellensége a pszichiátria – a dianetika hatalmas versenytársaként, melyet a szcientológusok atyja, L. Ron Hubbard alapított. Céljuk nagyon röviden az volt, hogy saját hitük gyakorlata érvényesüljön a pszichiátriai orvoslás helyett.
Nos, nekem egyáltalán nem tisztem megítélni tanaik és módszereik pontos tartalmát. De a hazai pszichiátriai ellátásnak és a betegeknek inkább támogatásra, mint ellenségekre van szüksége. Ezt a posztot pedig részben azért írom, mert nem szeretem, ha erőszakosan, agymosással igyekszünk befolyásolni a tömeg véleményét, és tereljük őket a puszta félelem felé, a valóság elferdítésével.
A lelki problémák és azok kezelése még mindig kétes megítélés alá esik hazánkban. Kár lenne az ellenkezőjét állítani: tele vagyunk gáttal és félelemmel, ha szakembert kell felkeresnünk ezen a területen. Aki pszichiátriára kerül, az már biztosan bolond; ott meg aztán mindenféle szörnyűségek történnek. Aki egyszer bekerül, az tuti elektrosokk alá fekszik, kisütik az agyát, és esélye sincs majd a normális életre.
Nos, csendben reméljük, hogy olvasóink nagy része tudja, hogy ez nem igaz. Pszichiátriára kerülni nem ciki, pszichiáter segítségét kérni sem az, és a pszichiátria létezése igenis szükséges. Számtalan kórkép kezeléséhez elengedhetetlen a pszichiátria léte, nem utasíthatunk el egy teljes tudományágat csak azért, mert rettegünk valamitől –amit nem is biztos, hogy ismerünk.
Mit tehetsz?
A pszichiátriai ellátás lehet, hogy nem tökéletes. A pszichiátriai betegek helyzete pedig biztosan nem egyszerű ma Magyarországon, ahogyan egy pszichiátriai osztály működtetése sem az.
Ne hagyjuk, hogy manipuláció áldozataivá váljunk: nyugodtan menjünk el a kiállításra, ha szeretnénk, de kezeljük a látottakat fenntartással.
És ezzel párhuzamosan: fordítsunk nagyobb figyelmet a lelki betegségekre, azok kezelésére és gyógyítására, hogy a rendszer működése egyre jobb és jobb lehessen.
Mondj nemet a manipulációra. Mondj nemet a kritikai gondolkodás hiányára.
És legfőbbképp: mondj nemet a pszichés problémák stigmatizálására!
Ez a cikk még 2010-es, de talán ide is passzol:
https://index.hu/tudomany/2010/02/10/majd_xenu_meggyogyit/
Kató-Nagy Szilvia
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
wilddog84 2018.08.23. 12:02:29
És ezektől kéne mentálisan meggyógyulni? Ha tehetném, mindkét oldalt bezáratnám.
SunFlowerPszichomuhely 2018.08.23. 20:56:37
Sajnos az ellátás nem tökéletes, a szakemberek sem mindig azok, és sokszor nem a megfelelő ellátásba kerülnek a pszichés betegek, vagy nem a legcélszerűbb segítséget kapják. A célunk, hogy tájékoztatni tudjuk a lakosságot, milyen választási lehetőségeik vannak egy-egy probléma megoldására, milyen kliensutakat választhatnak az ellátórendszeren belül. Azt tapasztaljuk, hogy sokszor egyszerűen nincs elég információ a megfelelő segítség megtalálásához. Ennek tisztázása pedig szívügyünk, a későbbiekben írunk még hasonló témákban.
Minden esetre, ahogyan a cikkben is megfogalmazzuk, sem a pszichiátria mellett, sem a szcientológia ellen nem szeretnénk kampányolni. Egyedüli célunk, hogy lehetőség szerint minél többen kerüljenek képbe személyes lehetőségeikkel, és senkinek se kelljen azt éreznie, hogy bélyeget süt rájuk egy-egy lelki probléma. Mert a pszichés betegség nem szégyen. Nem engedhetjük, hogy szégyen legyen.