Mostanában egyre többször fordul elő, hogy tinédzserek találnak meg. Ez vagy a Facebookon történik, ami jó, vagy az anyuka talál meg, aminek szintén örülök, hiszen egy odafigyelő szülővel van dolgom. 
Akár így, akár úgy történik meg a megkeresés, mindenképpen örülök, mert ez azt jelzi nekem, hogy a SunFLOWer Pszichoműhely teljesíteni látszik küldetését: közelebb hozni a pszichológiát mindenkihez.
Nem félnek ezek a mai fiatalok, kérem szépen! Simán ír nekem Messengeren keresztül, és bátran kér időpontot egy konzultáció erejéig. Ilyenkor mindig elmondom, hogy szülő nélkül sehová, néha bejön, néha nem. Nyilván meghallgatom szülő nélkül is, ha úgy érzem nagy a baj, de a protokoll szerint 16 év alatt ez nem szabályos. De hát, hogyne segítenék egy bajba jutott tinédzsernek?!
A legtöbbször nincs is semmi nagy baj. Mivel okosak, az életben is jól akarnak dönteni, s ehhez kell nekik a támogatás. Céltudatosak, ismerik a célt, de nem tudják a hogyan-t. Ha össze is rakják a hogyan-t, szülői, tanári segítséggel, nem tudják, hogy képesek-e valójában rá? Itt az önbizalom, önértékelés, önbecsülés mértékének megítélése a legfőbb gond. Jól csinálom-e amit csinálok? Valóban ez-e az az út, ami az enyém? Mi van, ha nem is vagyok rá képes?
Kérdezheti ilyenkor a szülő: miért nem elég, ha én mondom neki, ha én támogatom?
- Azért, mert a dolgok ebben a korban úgy mennek, hogy amit anya vagy apa mond, azt a kamasz gyerek helyből elutasítja (vagy csak úgy tesznek, hiszen ilyenkor állítják be, hogy mi az, ami tetszik nekik a szüleikből, és tovább viszik, illetve mi az, amit másképpen fognak csinálni felnőttként).
- Vagy azért, mert a gyerekek ebben a korban úgy gondolják, hogy a szüleik annyira szeretik őket, hogy nem tudnak objektívek maradni velük kapcsolatbant. Így aztán keresik az objektív felületet, ahol reális képet kaphatnak, ismerhetnek fel Önmagukról. Ez a felnőttesebb, önmagukról való gondolkodás jellemzően a kislányok lelki vívódásának tárgya.
A fiúk kissé másképpen futnak be hozzám. Ők azok, akik inkább az anyukájuk unszolására jelennek meg nálam. Az addig izgő-mozgó, ugrabugráló, mindent szét és összeszerelő, hangoskodó, érdeklődő kisfiúból visszahúzódó, bezárkózó, magányosnak tűnő kamasz lett. Kommunikációjukat leginkább úgy jellemezhetnénk, hogy „teljesen kockák. Ez riasztó lehet, főleg azon anyák számára, akik elsőszülött fiukat látják áthaladni ezen a változáson.
Jellemzően magas, csupa láb és kéz, félig kisfiú, félig férfi jelenik meg nálam a tanácsadáson, hóna alatt az anyukájával. Ha már sikerül is valamiféle beszélgetést kezdeményeznem hol dörmögő hangon, hol vinnyogva szólalnak meg. Hát persze, hogy nem akarnak beszélgetni.
Miután egyedül maradunk, bátran merülünk bele közösen a „kockák” világába. Nagy meglepetés éri őket, amikor felismerik, hogy értek kockául . Naná, hogy megtanultam mindent, amit a számítógépes játékok működéséről tudnom kell. Ha ez az ő nyelvük, akkor meg kellett tanulnom, másképpen én sem értek szót velük. Olyan ez, mint egy idegen nyelv. Ha megtanulod, tudsz kommunikálni, ha nem, akkor biztosan nem.
Minden játék besorolható egy típusba, ami sokat elárul a gyerekről: Stratégiai vagy szerepjáték, ügyességi vagy akció? Milyen az avatarja, milyen tulajdonságokkal ruházta fel? Megmentő? Harcos? Rosszfiú? Online játszik vagy egyedül? Csak ismerősökkel vagy idegenekkel is? Országon belül vagy kívül?
Olyan kompetenciákat sajátítanak el közben, mint az együttműködés, kompromisszumkészség, problémamegoldás. Megtanulják kezelni az agresszivitásukat, a dühöt, csalódottságot, kudarcot. Mindezt „biztonságos” környezetben, hiszen a „kocka” nem fogja "nyakonvágni" őket. Ezek mind-mind hasznosak és szükségesek a valós társas kapcsolatok során is. Nem beszélve a munkaerőpiacon!
Lám-lám a fiúk nyelve megered, és az esetek nagy részében kibújik belőlük, hogy nincsen semmi baj, csak éppen küzdenek azzal, hogy a testi és a lelki fejlődésük nem egy szinten van, hisz nem egyszerre zajlik. A testük már férfias, a hangjuk mutál, fáradtak, és hát a tesztoszteron is megteszi a magáét. Na, ilyenkor elvinni őket vásárolni vagy kirándulni komoly kihívás szüleik számára.
A tinédzserkor természeténél fogva olyan, hogy el kell vele veszítenünk kicsit gyermekeinket. Alakulnak, fejlődnek, sok-sok testi és lelki folyamaton mennek keresztül. Készülnek az önálló életre, saját akaratuk, értékrendszerük, hitvallásuk kezd kialakulni s kezdik felkészíteni szüleiket is a leválásra. Ez nem egy egyszerű feladat sem a tini, sem a szüleik számára. A jó hír az, hogy egyszer csak visszakapják őket olyan okos, magabiztos önálló és életrevaló felnőttként, ahogyan azt elképzelték. Ehhez sok szeretet, türelem, kitartás, megértés, támogatás és olykor segítség is kell.
A tinédzsernek is, akik ahogy jeleztem az elején, bátran jelentkeznek nálam, és a szülőnek is, akikről kiderül, hogy inkább nekik kell a segítség mintsem a gyermeküknek akit hozzám hoztak.
Akár így, akár úgy, mi itt vagyunk a Pszichoműhelyben és szívesen segítünk, hogy az életnek ez a szakasza, ha tetszik krízise, könnyebben lemenedzselhető legyen. Bátorítsuk a gyerekeket, hogy merjenek segítséget kérni, szüleiktől, tanáraiktól és természetesen mi is várjuk őket is szeretettel.
Kecskeméti Mónika
Pszichológus, személyközpontú tanácsadó szakpszichológus (jelölt)
https://facebook.com/pszichmuhely
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
