Nem szeretünk arra gondolni, hogy minket veszteség érhet – mégis életünk során sajnos találkozunk velük. Hozzátartozónk, vagy kedvencünk halála, válás vagy szakítás, egy súlyos betegség vagy munkahely elvesztése mind mind veszteségként jelentkezik életünkben – így nem mindegy hogyan dolgozzuk fel ennek a fájdalmát.

Ha hirtelen kapunk halálhírt, vagy hirtelen szenvedünk el szakítást, munkahelyi leépítést vagy egy váratlan betegség lép fel, hirtelen sokkszerű állapotba kerülhetünk. Ilyenkor erős bennünk a tagadás, szinte el sem akarjuk hinni, hogy ez velünk történt. Hozzátartozó halála esetén a temetéssel járó intéznivalók sokszor annyi elfoglaltságot adnak, hogy nincs is időnk azzal foglalkozni, hogy valójában mit is érzünk, csak automatikusan tesszük a dolgunkat szinte elidegenedve saját magunktól – mintha egy másik világban lennénk.

A gyász során – akit vagy amit elveszítettünk –nem létezik többé. Itt a fájó hiánnyal, adott esetben bűntudattal kell megküzdenünk, meg kell találnunk újra a helyünket az egyensúlyunkat a megváltozott helyzetben. Ez természtesen hosszú folyamat, mely szakaszokra osztható. Elisabeth Kübler-Ross szakaszelmélete talán a legismertebb a gyászfeldolgozás elméletei közül. Ő az elutasítás, a düh, az alkudozás, a depresszió és a belenyugvás egymásra épülő fázisait különítette el. Ugyannakor fontos tudni azt is, hogy minden gyász egyedi és megismételhetetlen. Hiba lenne magunkról azt várni, hogy pontosan ennek megfelelően zajlik le e fájdalmas folyamat.

Az igazi érzelmi hullmámvasút szerettünk halála esetén általában a temetés utáni időszakra tehető. Lehetünk dühösek, érezhetünk bűntudatot, és az érzéseink akár óráról órára is változhatnak. Érdemes ilyenkor ezt elfogadni, és hagyni, hogy megéljük őket. Ebben a szakaszban változhat a gondolkodásunk, regresszióba kerülhetünk, adott esetben előfordulhat hallucináció vagy akár megőrüléstől való félelem is. Lehetünk szórakozottak, vagy nagyon gyorsan döntünk, vagy akár döntésképtelenek is lehetünk. Válhatunk visszahúzódóvá, lehetséges, hogy csak a kétszemélyes beszélgetéseket preferáljuk nagyobb társasággal szemben. Ebben az időszakban jelentkezhetnek testi tünetek is, mint torokszorítás, fulladásérzet, légszomj, gyomor összeszűkülésének érzete, gyengeségérzés, stb. Néhány tünet akár tartóssá is válhat.

Később, az átdolgozás során a tünetek intenzitása csökken, elkezdünk emlékezni az elhunytra, előjönnek a szép emlékek is. Racionálisan már el tudjuk fogadni a történteket. Ebben az időszakban mindazt, amit a halott jelentett a személy beágyazza újonan kialakuló énstruktúrájába. Olyan cselekedeket hajthatunk végre, amit az elvesztett szerettünk kedvelt. Ez a fajta kereső magatartást a gyászolót felkészíti a veszteség elfogadására. Azokat a képességeket, amiket a halottra vetített ki, most belsővé teszi. Ez az időszak is hónapokig tarthat.

Ahogy adaptálódunk fokozatosan az új helyzethez, úgy érzéseinkben és emlékeinkben az elhunyttal kapcsolatos múlt úgy él tovább, hogy mellette már képesek vagyunk a megfelelő életvitelre. Az elhunyt belső emlékképpé válik a külső létező helyett – ilyenkor a gyászoló már tud a halottról a reménytelenség és kilátástalanság érzése nélkül beszélni, bűntudat nélkül örülni az élet szépségeinkek, tudja, hogy képes folytatni az életét. Már a kifelé fordulás, a jövő felé irányulás dominál, szociális kapcsolatai megújulnak, megszűnnek a testi tünetek, új szerepeit adapítavn képes betölteni.

Sikeres gyászmunka esetén a személy úgy érzi, hogy élete folytatható. Új világlátása, új énképe alakul ki. Számos dolog, amit a szeretett személy vagy lény halálával elveszettnek hitt újra kirajzolódik.

A gyászoló közvetlen környezetén nagyon sok múlik. Elsősorban a közvetlen környzetétől jövő társas támogatásra van a legjobban szüksége. Fontos, hogy családtagokkal, barátokkal tudjon beszélgetni az érzéseiről, az elhunyttal való kapcsolatáról. Ezek a beszélgetések hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyászoló az elhunyttal kapcsolatos emlékképeit, érzéseit integrálni tudja és megfelelően alkalmazkodjon az új helyzethez.

Természetesen nem minden esetben zárul a gyászmunka sikerrel. Ha úgy érezzük, hogy elakadtunk, túlságosan hosszú ideig tart az izoláció, szociális kapcsolatok beszűkülése, vagy épp ellenkezőleg, úgy élünk tovább látszólag, mintha mi sem történt volna, vagy túl hosszú ideig állnak fenn tünetek - érdemes segítséget kérni.

Ha úgy érzed érintett vagy, keress minket bátran a Pszichoműhelyben.

Kommentelj, kövess, kapcsolódj!

Kovács Tímea